Ők döntenek idén a Filmgalopp díjairól

Ők döntenek idén a Filmgalopp díjairól

Ők döntenek idén a Filmgalopp díjairól

Idén egy forgatókönyvíró-rendező, egy újságíró és egy filmespodcast-szerkesztő dönti el, hogy kié lesz a Filmgalopp pályakezdő dokumentumfilmeseket megszólító versenyének a fődíja.

A Filmgalopp fődíja a Sárga Csikó Díj kisebb változata, Jankó Szép Noémi évről évre picit megújuló munkája. A trófea és a vele járó, egymillió forint értékű, a Nemzeti Filmintézet által felajánlott pénzjutalom sorsáról szakmai zsűri dönt. A zsűri tagjai 2024-ben pedig: 

  • Moldovai Katalin – filmrendező, forgatókönyvíró. Szovátán született 1982-ben, a Sapientia EMTE Fotó-film-média szakán diplomázott 2013-ban, majd a budapesti Metropolitan Egyetemen folytatta tanulmányait. Ahogy eddig című, 24 perces drámája Stockholmban és a Cannes-i Fesztivál Cinéfondation szekciójában versenyzett. Első nagyjátékfilmje, az Elfogy a levegő a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál versenyében debütált, majd díjazták Varsóban, Arrasban és Thesszalonikiben is.
  • Szabó R. Ádám – újságíró, filmkritikus, 2013 óta a Filmtett állandó szerzője, mostanig több mint 170 írása – tanulmányok, interjúk, fesztivál- és forgatási beszámolók, könyvrecenziók, és rengeteg filmkritika – lelhető fel a filmtett.ro archívumában. Volt vágó és műsorvezető az Erdélyi Magyar Televíziónál, dolgozott műsorvezetőként az Erdély FM-nél, publikált a vásárhely.ro portálon. Jelenleg főállásban a Nyitott Akadémia operatőreként és vágójaként dolgozik. A szépirodalmat is előszeretettel műveli: Rozsé kalandjai című 2018-as kötete a krimi műfaját dekonstruálja. A 2023-as Fám Erika-díj nyertese.
  • Varga Ferenc – újságíró, szerkesztő. 2000 óta dolgozik online és nyomtatott lapoknál. 2003 és 2017 között az Origo filmrovatának vezetője, jelenleg a Recorder magazin vezető szerkesztője és szerzője. 2012 óta szerkesztője és műsorvezetője a Filmklub podcastnak, amelyben a magyar filmszakma prominens tagjaival beszélget, vagy filmfesztiválokról tudósít. 2003 óta van saját műsora a Tilos Rádióban. Tavaly kezdett el emléket állítani egy kihalófélben lévő szakmának (az ún. „filmkritikus”) a Kritikusok hete című podcasttal. Nős, ikerlányok édesapja.

Íme a 10. Filmgalopp versenyfilmjei!

A verseny a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle alatt, október 2. és 4. között zajlik. A filmeket ezalatt elérhetővé tesszük a fesztivál honlapján is: az online közönségszavazás október 4-én, éjfélkor zárul. Eredményhirdetésre a fesztivál záróünnepségén, október 5-én kerül sor, Kolozsváron.