Szoborfák

Magyar dokumentumfilm | 50 perc | 2010

Történet

A Szlovák Köztársaság délkeleti csücske, hajításnyira a magyar határtól, ezredéve együtt élő, többnyelvű falusi, kisvárosi közösségi élet színtere, az egykori s mai Gömör. Az ember a határoktól - majd a határok megnyitása után is -, ember marad, és nem is az a legfontosabb, hogy hol vagy mikor történik valami, hanem, hogy mi is az önmagában. Elsősorban nem a földrajzi elhelyezkedés vagy a korszak határozza meg egy ember sorsát, hanem amiben hisz és amit ezért cselekedni képes és hajlandó élete során. Az ember szabad akarattal születik, így leggyakrabban az történik velünk, amit magunkkal teszünk. Valóban az történik velünk, amit magunkkal teszünk?

A várhosszúréti Nagy György sorsát úgy tűnik -, nem is a szlovák határon belüli, magyar kisebbségi élettere, hanem sorozatos balesetei és minden gyötrelmet legyőző élni akarása határozza meg. Az ilyen traumákat megélt embernek mindenki megbocsájtaná, ha otthon, tolószékben ülve sajnálkozna balszerencséjén. Gyuri ezt meg sem hallaná! Miután segédeszközökkel újra megtanult járni, 2002-ben hét barátjával együtt megalapította a Gömöri Kézmuvesek Társulását, s azóta mintegy háromszáz partnerük, tagjuk van. A szlovák kormány mérsékelten támogatja az egyesületet, de mondjuk ki: nem akadályozza. Nagyon is vannak szlovák barátaik, akik jó szellemű, nyitott szívű emberek.

Nemzetközi cím:
Statue-Trees

Eredeti cím:
Szoborfák


Rendező: Vereb Vean András

Író: Tallér Edina

Forgatókönyvíró: Mándity László

Narrátor: Fabók Mariann, Helyey László

Operatőr: Kelemen Tamás, Hajdú Tibor, Takács Zsolt

Vágó: Vereb Vean András

Hang: Protovin István

Zene: Bornai Tibor, Vereb Vean András, Gabor Humble, Holdviola, Orliczki Frigyes, Vincze Lilla

Látványtervező: Kovács Anikó

Producer: Csorvási László Ábel

Vetítés a Filmtettfeszten

2011. október 7., péntek, 15:30, Győzelem / Victoria mozi, Kolozsvár
2011. október 8., szombat, 15:30, Szabadság mozi, Nagyvárad