Ha nem használ, nem is árt…

Román-magyar dokumentumfilm | 51 perc | 2013

Történet

„A székelyudvarhelyi Civitas Alapítvány a Polgári Társadalomért egy dokumentumfilm készítését vállalta a Hagyományos gyógymódok Udvarhelyszéken projekt keretében.

Filmünket 2013 nyár végén, illetve az ősz folyamán 19 udvarhelyszéki faluban forgattuk, ahol 32 személlyel rögzítettünk beszélgetéseket. Célunk, hogy bemutassuk azokat a gyógynövényeket, amelyek megtalálhatók Udvarhelyszéken és amelyeket rendszeresen alkalmaznak különböző betegségek leküzdésében. Fontosnak tartjuk azt is, hogy ismertté és ezáltal elérhetővé tegyük azokat az adatközlőket, akik megtanulták a szülőktől és még emlékeznek arra, hogy régebb egyes gyógynövényeket hogyan használtak a mindennapokban.

A gyűjtés során élettörténeteket, szokásokat és hagyományokat találtunk, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak a gyógynövényekhez vagy, ahogy sokan nevezték a „burjánok” gyógyító erejéhez. A beszélgetések folyamán kiderült, hogy „minden burján jó valamitől”, hogy tájegységenként különböző elnevezéssel más-más gyógynövény él meg, így ugyanarra a betegségre sokfélét használtak, sokfélét kevertek. Azt is elmondták, hogy szinte minden betegségre, „bajra” volt megoldás. Ha pedig nem sikerült a gyógyítás, akkor sem keseredtek el az emberek, hiszen mindennek megvolt a maga helye az életben, még a betegségnek is.”

(Filmismertető a DVD-borítóról)


Képek a filmből

Szabó Károly: Ha nem használ, nem is árt...
Szabó Károly: Ha nem használ, nem is árt...

Eredeti cím:
Ha nem használ, nem is árt…


Rendező: Szabó Károly

Szerkesztő: Pakot Mónika

Zene: Birtalan Zoltán

Producer: Orbán Árpád

Vetítés a Filmtettfeszten

2014. október 3., péntek, 18:30, Habitus Könyvesbolt, Nagyszeben
2014. október 4., szombat, 16:00, Teleki Magyar Ház, Nagybánya
2014. október 4., szombat, 17:00, Vigadó Művelődési Ház, Kézdivásárhely
2014. október 4., szombat, 19:00, Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár, Székelyudvarhely
2014. október 5., vasárnap, 15:30, Mikó-vár (udvar), Csíkszereda