Filmes látványtervezés Erdélyben. Kerekasztal és kiállítás

Helyszín: Planetarium, Kolozsvár

A látványtervezői szakma kiváló erdélyi képviselőivel találkozhatnak az érdeklődők október 4-én.

A Planetariumba érkezik a Sepsiszentgyörgyön élő Damokos Csaba, számos színházi előadás és film látványvilágának megálmodója, Bocskai Gyopár, a Kolozsvári Állami Magyar Színház díszlet- és jelmeztervezője, aki többek között Moldovai Katalin nagysikerű Elfogy a levegőjének képi világát is meghatározta, valamint a csíkszeredai születésű Egyed Csongor, aki számos nagyszabású filmes látványterve mellett Jorgosz Lanthimosz Szegény párák című filmjének az art director asszisztenseként is dolgozott. A Planetarium Caféban pénteken, október 4-én 18:30-kor kezdődő beszélgetés házigazdája Hatházi Rebeka, színész, rendező és látványtervező.

A közönség egyúttal megtekinthet a Planetarium falain egy izgalmas válogatást Damokos Csaba filmes látványterveiből. Az elmúlt két évtizedben készült látványtervek által betekintést nyerhetünk a játékfilmes látványtervezői munkába, történelmi filmektől kortárs környezetben játszódó történetek példáján keresztül tetten érhetjük, ahogy a látványtervező a film vizuális világát alakítja. A háromszéki alkotó által összeállított válogatás részei egyebek mellett Gulyás Gyula 2001-ben forgatott Fény hull arcodra című filmjének látványtervei, Pejó Róbert 2003-as Dallas Pashamende, Elek Judit  Visszatérés, Tudor Giurgiu Despre oameni și melci  (Of Snails and Men) című vígjátékának, valamint Bagota Béla első nagyjátékfilmjének, a Valan – Az angyalok völgye című thrillerének, skandináv krimik hangulatát megidéző tervei.