A Sárga Csikó Díj

Az első erdélyi magyar játékfilmről, a Sárga csikóról (r. Janovics Jenő, 1914) elnevezett életműdíjat 2012-ben alapította a Filmtett Egyesület. évente adományozza egy-egy olyan személyiségnek, aki munkásságával alkotóként, szakmai példaképként, oktatóként elévülhetetlen érdemeket szerzett, tevékenységével gazdagítja az erdélyi magyar filmes kultúrát, illetve jelentős mértékben segíti vagy segítette kezdő és tapasztalt erdélyi filmesek pályájának alakulását. A Filmtettfeszt zárógáláján átadott díj tisztelgés egy-egy kiváló erdélyi filmes szakember vagy művész tehetsége és elhivatottsága előtt.

Az első, filmszalagon vágtató lovacskát a sepsiszentgyörgyi Vrabie Zsolt tervezte 2012-ben. Ehhez egy évvel később egy vaknyomással készült Sárga csikó-filmjelenet, Adorjáni Márta munkája társult. 2014-ben a trófea új alakot öltött: a filmszalag keretben vágtató csikó alakját Koncsag Ádám szobrászművész tervezte.

2016-ban a szobrocska ismét megújult, ezúttal a nagyváradi Jankó Szép Noémi készítette. Azóta ő tervezi a „csikót”, aki ma már két kisebb társával érkezik a Filmtettfesztre: 2017 óta a Filmgalopp oklevele mellé is jár trófea, 2019-től pedig a Filmtett Erdélyi Filmes Portál legjobb szerzői közül évente egy viheti haza a szerkesztőség elismerését.

A bukaresti Liszt Intézet (korábban: Balassi Intézet) által támogatott szobrocskához 2015 óta pénzjutalom – 1 millió forint – társul az NMHH Médiatanácsa Magyar Média Mecenatúra Programjának, majd a Nemzeti Filmintézetnek a felajánlásával.

Sárga Csikó Díj 2023

A díjat 2023-ban Lakatos Róbert kapta.

Lakatos Róbert 1968-ban született Kolozsváron. 2000 áprilisában, a híres łódźi Lengyel Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőrszakán diplomázott. Viszonylag ritkán áll elő új filmmel – olyankor inkább rendezőként, mint operatőrként, és szeret nemzetközi fesztiváldíjakat besöpörni: az Ördögtérgyét Szlovákiában, a Mosznyt a budapesti Verzión, a Csendországot Moszkvában, első egészestés alkotását, a dokumentum- és a fikciós film műfaji határán egyensúlyozó Bahrtalo!-t Karlovy Vary patinás fesztiválján díjazták. Legfrissebb filmje, a Ki kutyája vagyok én? ugyanerre a határvonalra tért vissza, és hasonlóképpen szórakoztató, csakhogy ezúttal szatirikus hangnemben beszél az átpolitizált erdélyi, kisebbségi létről.

Lakatos a kolozsvári Argo Audiovizuális Egyesület alelnöke, művészeti igazgatója és több film producere. Az Erdélyi Magyar Filmszövetség alapító tagja és elnöke. A Filmtett folyóirat első szerzői közé tartozott, 2000–2001-ben megjelent, Filmiskola című, főképp filmtechnikai témákkal foglalkozó rovata máig népszerű. Azóta három önálló kötete is megjelent, tanulmányait a ME.dok és az Erdélyi Múzeum közölte.

A Sapientia EMTE oktatójaként évek óta tanít gyakorlati tantárgyakat – filmrendezést, dokumentumfilmezést, operatőri és filmnyelvi ismereteket – pályakezdő fiatal erdélyiek tucatjainak.

Lakatos Róbert tiszteletére vasárnap, október 8-án 14 órai kezdettel, a Győzelem moziban levetítjük a rendező Ki kutyája vagyok én? című, legfrissebb alkotását.

Laudáció
„Lakatos Robi olyan az erdélyi filmkészítés világában, mint gyerekkoromban az adidas volt a sportcipők között. Egyszemélyben jelöli az egészet. Ha azt mondom, hogy Lakatosrobi, akkor egy képzeletbeli asszociációs játékban mindenki mellé húzná az „erdélyi film”-et, és ha az „erdélyi film”-re kellene asszociálni, akkor jó eséllyel Lakatosrobi lenne a leggyakrabban előforduló név az összesített listán.

Én 2006-ban találkoztam vele, elsőéves sapis hallgatóként. A Csendországot vetítette dokumentumfilmes órán, és arról mesélt, hogy az operatőrnek hogyan kell forgatás közben fejben vágnia ahhoz, hogy később jelenetként is működjön a felvett anyag. Engem pedig lenyűgözött az a dokumentum és fikció határán mozgó forma, ami keretet adhat egy ember életének jobbá tételéhez. Az által, hogy fotógépet adott egy süketnéma gyerek kezébe, és a szituatív dokumentumfilm eszközeivel rögzítette azokat a jeleneteket, amiket az általa létrehozott alaphelyzet eredményezett, egy olyan alkotói út lehetőségét villantotta fel, ami azóta is inspiráló számomra. És valószínűleg mindazon diákok számára is, akiket a lassan 20 éves sapientiás tanári pályája során tanított.

Lakatos Robi nyitotta fel a szememet arra, hogy a filmkészítés apropó lehet a világ játékos megismerésére és alakítására – és itt mindkét tényező fontos.

Először a játékos megismerés: hogy a kamerával diszkréten, de kíváncsian és humorral közelítsünk a megmutatkozás sérülékenységét vállaló szereplőhöz. Könnyeden, maníros komolykodás nélkül, de mégis komolyan.

A másik az alakítás: hogy a dokumentumfilm nem egyenlő a kamera előtti valóság passzív rögzítésével. Hogy van átjárás dokumentum és fikció közt, és pont ez az átjárás ad teret a kreatív alkotói kísérletezésre, és egy olyan valóság létrehozására, ami a filmezés folyamatán kívül sosem jöhetett volna létre, de ami nem egyszerűen fikcióként születik meg, hanem jótékonyan beépülhet a szereplők életébe. És hogy ezzel a rögzített és filmmé gyúrt folyamattal való találkozás nézőként is katartikus élmény lehet.

Úgyhogy mindazok nevében, akik tanulhattak tőled és a filmjeidből, ünnepélyesen megállapíthatom, hogy a Sárga Csikó Díj idén a legjobb helyre került! Köszi mindent, amit az erdélyi filmért tettél!”

(Visky Ábel)

 

Sárga Csikó Díj 2022

A Sárga Csikó Díjat 2022-ben Hatházi András kapja. 

Hatházi András 1967-ben született, Brassóban. Matematikusnak indult, ám egy év egyetemi képzés után pályája gyökeres fordulatot vett. Tanulmányait abbahagyta, hazament Sepsiszentgyörgyre, ahol egy évig szakképzetlen munkás és beszerző volt, majd a sikeres felvételi után 1992-ben színészi diplomát szerzett a marosvásárhelyi Színművészeti Akadémián, Lohinszky Lóránd osztályában, amihez tíz évvel később a budapesti SzFE-n megszerezte a DLA-fokozatot.

A 90-es években a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának volt tagja – jelenleg szabadúszó színművész –, ezzel egyidőben tanítani is kezdett a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen és a marosvásárhelyi színművészeti egyetemen. Az elmúlt két évtizedben volt színház-aligazgató, egyetemi tagozatvezető, dékánhelyettes és szenátusi tag – jelenleg a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Színház és Film Karának professzora.

Írt színdarabot, adaptációt, forgatókönyvet, verset, prózát, tanulmányt. Gazdag alkotói munkássága több mint 100 színpadi és filmes szerepből, színházi, bábszínházi és rövidfilmes rendezésből áll. Játszott sokszorosan díjazott román filmekben: ő volt Nelu, a szalontai szupermarket unatkozó őre a Marian Crișan rendezte Morgenben és főállású szakács a rendező következő filmjében, az Orizont című bűnügyi drámában, legutóbb pedig a Cannes-ban bemutatott R.M.N.-ben bukkant fel polgármesterként. A magyarországi rendezők is szeretik: ő játszotta például a megszállott vidéki nyugalmazott tanárt a Valan – Az angyalok völgyében, és gyógyszerkísérletet végző kutatóorvos volt az erdélyi bemutatója előtt álló Zanox – Kockázatok és mellékhatások című vígjátékban.

A Jászai Mari-díjas színművész számos kitüntetése között van a Gábor Miklós-díj, A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje, két UNITER-díj, és kétszer jelölték Gopóra, a „román Oscarra” a legjobb férfi főszereplő kategóriában.

Hatházi András tiszteletére a Tetemre hívás című kisjátékfilmet vetítjük Kolozsváron.

Sárga Csikó Díj 2021

A díjat 2021-ben Kántor László kapja. A laudációt Szántai János fogalmazta meg:

„Mondjuk, 1986-ban ismertem meg Kántor Lászlót. Aki látta Bacsó Péter A tanú című filmjét, most talán felkapja a fejét. De olyan tanús idők jártak annak idején felénk is. A telefonnak füle volt, a járdának meg szeme. Érettségire készültem, és (akkoriban Laci) édesanyjához, Kántor Erzsébethez jártam, a román nyelv és irodalom kemény dióját törögettük serényen. Közben hoztam-vittem a Ceaușescu-rendszer által tiltott könyveket, folyóiratokat, mint Jason Statham a hullát A szállítóban. Óra közben (előtt, után) időnként megjelent a háttérben Kántor László, aki akkor már nem volt iskolás. Alig mertem köszönni neki: nagy ember volt, fotógép lógott a nyakában.

Aztán elváltak útjaink: én orvosira felvételiztem Kolozsváron, Kántor a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolára, operatőr szakra. A jelek szerint jól tanult, ugyanis az operatőri diploma mellé beszerzett egy rendezőit is. Ám aztán mégis producer lett belőle. Pedig többször is kijelentette: esze ágában se volt az lenni. Talán azért alakult így, mert Kántort jobban érdekli az élet, mint az elmélet. Miként valahol elmondta: a producerséget nem lehet tanulni. A magam részéről elhiszem neki. Mégpedig mindazért, amit letett az asztalra.

Közben zajlottak az élet(mű)-események: a Budapest Filmstúdió igazgatója volt, aztán megalapította az Új Budapest Filmstúdiót, közben artmozit működtetett Budapesten, a Magyar Producerek Szövetségének alelnöke, Az Európai Filmakadémia igazgatótanácsának tagja... és persze, sorjáztak a filmek. Na de eddig nincs ebben semmi különös: terebélyesedett az életmű, ívelt a karrier. Kántor László életútjában az a különös – és engedjenek meg ennyi pátoszt: sárgacsikós, kolozsvári, erdélyi szemmel nézve főhajtásra érdemes –, hogy ez a producer afféle hídember szerepét is vállalta, Erdély, Románia, a Balkán és az úgynevezett fejlett Nyugat között. Ha megnézzük Kántor filmes munkásságát (az IMDb adatbázis 33 alkotást említ a neve alatt, producerként, de több is van ennél), újra meg újra feltűnnek olyan koprodukciós munkák, amelyeket, ha tetszik, Erdélybe »hozott«. Ezzel pedig alaposan hozzájárult a mindmáig (és egyre inkább értelmetlenül) vitatott »erdélyi film« sorsának alakulásához. Van itt még egy nem-is-apróság: feltehetően Kántor erdélyisége, a kultúrák keresztútjáról való származása az egyik oka annak, hogy az évtizedek során szót tudott érteni magyarral, románnal, szásszal, romával, szerbbel, macedónnal, bolgárral, fejlett-nyugatival egyaránt.

Egy produkciót kiemelnék a sorból, már csak azért is, mert igazi botrányfilm lett belőle: a Dallas Pashamende című opusszal Kántor Lászlónak sikerült kivívnia Románia akkori miniszterelnökének (Adrian Năstasénak hívják az illetőt) nemtetszését is. A film elkészült, most is meg lehet nézni. Az a Năstase pedig, akinek a csicskái annak idején börtönnel fenyegették a stábot (sőt, egyik gyártásvezető kapott is egy év felfüggesztettet) eltűnt a politikai nagypálya filmvásznáról: egy parádés, önarconlövéses performanszot követően sittre került. De talán, ha úgy hozza a kedve, egy szép napon Kántor majd visszahozza: filmet csinál belőle.

Summa summarum: ez a producer időnként keményen megküzdött azért (és felteszem, ma is megvívja harcait, ha kell), hogy mozgóképes hídember feladatának eleget tehessen. Tehát le a kalappal Kántor László előtt! És hoci neki Sárga Csikó-díjat! Továbbá azt kívánom neki, abba ne hagyja, ha már esze ágába se jutott, aztán azóta is az, ami.”

Sárga Csikó Díj 2020

A díjat 2020-ban Szederkényi Miklós kapja. Méltatója Buglya Sándor filmrendező, producer.

Az idén 67 éves gyártásvezető-producer 1977-ben került a Mafilm II. telepére gyakornokként, később a Népszerű-tudományos Stúdióban lett felvételvezető, majd 1983-tól gyártásvezetőként közreműködött ismeretterjesztő és dokumentumfilmekben. Három évvel később már a Pasaréten a Televíziós Filmek Főosztályán tevékenykedett koordinátorként, 1992-ben a MOVI Duna Szerkesztőség tagjaként részt vett az első műholdas kísérleti adás készítésében. A MOVI 1994-es összeomlását követően a Dunatáj Alapítvány filmjeit gondozta gyártásvezetőként.

Dunatájos berkekben számos erdélyi dokumentumfilmessel – köztük Bálint Arthurral (Poros öltönyIngyenkoporsóIkrekJózsi nővér és a sárga bicikliPîine = kenyér stb.), Zágoni Balázzsal (A püspök reggelije. Márton Áron első ötven éve), Sylvester Lajossal (Királyvadászat), Farkas Györggyel (A vártemplom papja), Fischer Istvánnal (Varjúröptetés), Vörös T. Balázzsal (Nyolcvan a százból) dolgozott együtt, de munkájával több magyarországi rendező romániai témájú filmjét is segítette (pl. Buglya Sándor: Bánya utca – leltár; Zsigmond Dezső: Út Călărașiba – Egy sikeres vállalkozó portréjaA jószág volt az aranya a népnekAranykalyibaCsigavár; Czigány Zoltán: Amikor Gyula bácsi vásárra vitte volt a tölcséres hegedűjét; Mohi Sándor: A közösségJegesSe künn, se benn). Erdélyhez kötik a régió nagy szülötteiről készült portréfilmjei (Honnan jöttél, Ádám?Fischer István színhelyeiBalladák könyveA fotográfus hagyatékaEgy megtagadott hazafiApám tánca), de foglalkozott az erdélyi főnemesség történetével (Testámentomi rendelésEgy pont a világban) is. A sort hosszan folytathatnánk, a több száz tételes, sokszínű életmű során szinte teljes képet adott Erdély és a környező régiók jelenéről és múltjáról, Kárpát-medencei életekről, székely, csángó, szász, román, cigány és magyar sorsokról.

Sárga Csikó Díj 2019

A díjat idén a Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró és tanár, Fekete Ibolya kapja.

A Balázs Béla-díjas Fekete Ibolya végzettségét tekintve magyar-orosz szakos nyelv és irodalom tanár, először filmes kiadványokat szerkesztett, filmkritikákat és tanulmányokat írt, majd forgatókönyvek (Falfúró, 1986; Mr. Universe, 1987) szerzőjeként került közelebb a filmgyártáshoz. 1989 óta készít dokumentumfilmeket, első nagyjátékfilmjét 1996-ban fejezte be. Chico című filmjével a legjobb rendező díját nyerte Karlovy Varyban 2001-ben.

Legutóbbi rendezését, az Anyám és más futóbolondok a családból című filmet 2016-ban a Filmtettfeszt is műsorra tűzte. A budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója, vendégtanárként viszont a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen is tanít, ahol több generációnyi diákot készített fel forgatókönyvírásból, emellett több erdélyi témájú dokumentumfilmet forgatott, például Böjte Csaba ferences szerzetesről (Utazások egy szerzetessel, 2004) és a csángók helyzetéről (Csángók, 2008).

Fekete Ibolya tiszteletére az 1996-os, Bolse Vita című első játékfilmjét vetítjük a Filmtettfeszten.

Sárga Csikó Díj 2018

A díjat 2018-ban a sokoldalú filmművész, operatőr, játék- és dokumentumfilmrendező, valamint fotográfus Sára Sándor kapta.

A Filmtettfeszt nem csupán gazdag filmográfiája és különleges alkotói egyénisége miatt tiszteleg előtte. 1993-tól Sára Sándor vezette a frissen létrejött Duna Televíziót, hét éven át volt elnöke az Erdély-szerte legnézettebb, magyar nyelvű tévécsatornának, amely a határon túli magyarság kulturális értékeinek a bemutatását tűzte ki célul.

Sára szoros együttműködést alakított ki a Duna Televízió és az erdélyi témájú dokumentumfilmeket is gyártó Dunatáj Alapítvány között.

Ő hívta életre a Duna Műhelyt, amely a Filmtett Egyesület nyári alkotótáborának állandó szervezőpartnereként több tucat fiatal erdélyi filmes szárnypróbálgatására biztosított lehetőséget. Bár a Duna Műhely az önálló Duna Televízióval együtt 2010-ben megszűnt, a szintén Sára Sándor által kezdeményezett, 2000-ben, magyarországi és határon túli magyar televíziósok-filmesek szakmai továbbképzésére létrehozott Dunaversitas Alapítvány ma is működik.

Az idén 85 éves Sára Sándor a nemzet művésze, Kossuth Nagydíjas és Balázs Béla-díjas, kiváló és érdemes művész, „intézmény, megkerülhetetlen idol [...]. Bár munkásságának alapja a filmművészet, hatása ugyanúgy iránymutató a történészek, mint ahogy az antropológusok, szociológusok, politológusok és egyéb bölcsész- és társadalomtudósok számára is” (Beretvás Gábor, Filmtett).

Sárga Csikó Díj 2017

A díjat 2017-ben dr. Pethő Ágnes, a Sapientia EMTE Fotó, film média tanszékének alapítója, vezetője és tanára kapta. Laudációját dr. Király Hajnal fogalmazta meg. A szöveg alább olvasható.

„Abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy bő egy hét alatt immár másodszor mutassam be Pethő Ágnes munkásságát tágabb, nemzetközi szakmai hallgatóság előtt. A másik a Budapesten megrendezett Contact Zones nevű nemzetközi konferencián történt, ahol plenáris előadóként, de kollégaként, mentorként, tanárként üdvözölhettük szinte mindannyian. Ez a mai alkalom azonban több szempontból is egyedülálló, ugyanis a Filmtettfeszt Sárga Csikó díját a díj történetében először egy intézményalapító, kizárólag elméleti szakember és nem utolsó sorban egy nő veheti át. Nem kell feministának lennem ahhoz, hogy kijelentsem, a filmes szakma férfiszakmaként van jelölve, amelyben a nők szerepe, megítélése gyakran sztereotipikus és előítéletes. Örvendetes módon, a budapesti konferencia egyik kerekasztal beszélgetésén is megfordult a helyzet, ugyanis ott két férfi elméleti szakember kérdezgette félénken Kocsis Ágnest és Oana Giurgiut, a jelenetet pedig Pethő Ágnes fotózta.

Már a budapesti eseményen is elmondtam, hogy Ágin kívül nem ismerek más olyan kutatót, aki ilyen hosszú időn át kitartott volna az érdeklődésénél, a filmelméletnél, és ezen belül is a filmes intermedialitás témájánál. Talán minden a gyerekkori álmokkal, vágyakkal kezdődött, amikor a kommunista szellemi éheztetés körülményei között a sokat lapozgatott festészeti albumok és hozzáférhető európai modernisták találkozása, a szépség ígérete egyfajta túlélés garanciája volt. Csíkszeredai művészeti középiskolai tanárként már oktatott filmet, Kolozsváron pedig, előbb a Babes-Bolyai egyetemen, majd a Sapientia egyetemen a szak alapítójaként oktat filmelméleti és filmtörténeti tárgyakat immár több mint 20 éve. Az intézmény szilárdságát, tudományos és nemzetközi láthatóságát állandó, általa vezetett rangos kutatási programok, valamint az éves, egyre nagyobb érdeklődést vonzó nemzetközi, angol nyelvű konferenciák biztosítják. A szak folyóirata, amelynek főszerkesztője, a filmes intermedialitás egyik meghatározó kiadványa, akárcsak könyve, a Cinema and Intermediality. The Passion for the In-Between is, amely, folyamatosan kap pozitív, gratuláló visszajelzéseket kollégáktól még a tengeren túlról is. Azt sem túlzás kijelenteni, hogy az eredetileg Északi kezdeményezésnek induló intermedialitás-társaság, a NORSIS nagyrészt az Ági-féle iskola miatt terjesztette ki nemzetközivé a hatáskörét.

Nem tudom, Ági, gondoltál-e már arra, vajon hol tartanál most szakmailag, ha máshová, nyugatabbra születsz. Gyanítom azonban, hogy a hatásod aligha lehetne nagyobb: víziód, munkabírásod, kitartásod sokunk életét meghatározta, mind az elméleti, mind a filmes, gyakorlati szakemberekét. Feltételezem, hogy ezért ért engem is a megtiszteltetés, hogy én adjam át a díjat: szeretném azt gondolni, hogy nem a korom miatt, én lévén talán a legidősebb tanítvány, aki az intermedialitással tartósan megfertőződött, hanem inkább mert a hatást tanúsítom, a távolról is működő közelséget, az együttgondolkodás iskolateremtő erejét. Bár többször más irányt vett az életem, ez az útravaló mindig adott volt és visszavonzott.

Köszönöm, köszönjük, Ági ezt az önfeláldozó munkát, a továbbiakhoz pedig, mintegy jelképesen egy »lovat adunk alád«. Gratulálunk és fogadd kérünk szeretettel az idei Filmtettfeszt életműdíját.”

Sárga Csikó Díj 2016

A díjat 2016-ban Patrovits Tamás animációsfilm-rendező, egyetemi tanár, fesztiválalapító vette át, méltatását Balázs Zoltán fogalmazta meg.

Patrovits Tamás 1968-ban született Budapesten. A budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola elvégzése után 1994-ben a Magyar Iparművészeti Főiskola animációszakán szerzett diplomát. 1991-ben három hónapot a Halas&Bachelor Stúdióban töltött John Halas-ösztöndíjjal. 2004-ben a MANIFESZT alapítótagja, az egyesület vezetője, 2005-től az ASIFA Hungary elnöke. Szerzői rövidfilmek, illetve televíziós és online sorozatok tervezése és rendezése mellett képregényeket, karikatúrákat, illusztrációkat, animációs főcímeket, szpotokat, reklámfilmeket is készít.

Jelenleg az Illyés Művészeti Akadémia szakvezető tanára.

2012-ben Orosz Anna Idával közösen indították el a budaörsi Primanima Nemzetközi Animációs Elsőfilmfesztivált. Az elmúlt évtizedben rendszeresen tartott animációs foglalkozásokat Erdélyben, főképp a Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészeti tanszékén.

Évek óta visszatérő műhelyvezető a Filmtett Egyesület nyári alkotótáborában, útmutatása alatt több tucat fiatal erdélyi filmes végzett animációs ujjgyakorlatokat, vagy készített animációs rövidfilmet.

Sárga Csikó Díj 2015

A díjat 2015-ben Balogh Zsolt filmrendező, egyetemi tanár vette át. Jakab-Benke Nándor méltatása alább olvasható.

„Azért raktak ki ide erre a színpadra, hogy Balogh Zsoltról beszéljek. De én egoista leszek, mint a filmesek általában, és előbb saját magamról fogok beszélni. Arról, hogy ÉN mennyire szerettem Balogh Zsolt óráin ülni. Egyébként, hogy ne legyek annyira egoista, elmondom, hogy nem csak én szerettem, hanem – szinte – mindenki. És ezt teljesen empirikusan mértem fel: mondták az emberek. Például amikor pár hete kiposztoltam a facebookra, hogy az idén Balogh kapja a Sárga Csikót, annyi lálykot kapott az a bejegyzés, hogy a kiscicás-kisgyerekes-pucérnős posztok nem szoktak olyan sokat kapni. Nagyon sok ember örült tehát Balogh Zsolt díjának, és nagyon sok volt diákja érezte úgy, hogy ez egy megérdemelt dolog. Végre. Egy ország nyúlt a távirányítóért.

Nem mintha mindig minden óra zökkenőmentes lett volna: gyakran volt cirkusz, súrlódás, alkotói koncepciók ütköztek, főleg a tanár úr hatalmas cinizmusa ütközött a diákok késéseivel és lustaságával, de valahogy mindig győzött a józan ész és a békesség, és a film szeretete, és elkészült az alkotás, s a diák akarva akaratlan elismerte, hogy a Baloghnak – mert ez volt a neve tanárként – biza igaza volt.

Bocsánat, hiszen úgy beszélek, mintha csak volt sapisok ülnének a teremben, pedig létezik külvilág is – ezt a külvilágot pislogva, meglepetten próbáltuk befogadni egy-egy egészhétvégés, stúdióban töltött Balogh-session után az utcára kijövet. Összefoglalom hát, hogy ki ő, és miért kapja ezt a díjat. A Sapientia-EMTE kolozsvári filmszakáról talán hallottak elég sokan, ott voltunk diákok páran. Ez a filmszak enyhén szólva rögösen indult, az első félévben gyakorlati oktatás gyakorlatilag nem létezett, sírtunk is csomót otthon egyedül a párnánkba, aztán megérkezett Buglya Sándor tanár úr – aki már kapott egy Sárga Csikót – és átvette az irányítást. Végül első év végén, 2005 májusában magával hozott egy magas, enyén őszülő, de hihetetlen energiákkal rendelkező, alvás, kaja és akár víz nélkül is napokig beszélni – előadni – képes pasast. Ő volt Balogh Zsolt. Megismerkedtünk vele, aztán második évtől kezdve – tehát pontfix tíz éve! – tanítani kezdett minket, sapis filmszakosokat. Dramatugiára, színészvezetésre, forgatókönyvírásra – és még ki tudja, milyen tantárgynevek alatt tartotta a kurzusát (talán egyszer még irodalmi adaptációnak is hívták!), ami viszont igazából mindig ugyanazt fedte: magát Balogh Zsoltot, és az ő hihetetlen dramaturgiai érzékét, emberismeretét, ösztönzőképességét, és nem utolsósorban humorát. Ez a humor nagyon fontos malter volt a Balogh-féle téglák között, szinte mindent el tudott adni vele, még a szelíd, jóindulatú tanári, vagy atyai inzultust is. Volt olyan óra, amit végigröhögtünk, de ami ennél fontosabb: közben szinte észrevétlenül megtanultunk filmet csinálni, és a következő, már élesben történő forgatást sokkal magabiztosabban vészeltük át. Egyébként sokszor megjelent forgatásokon is, s egyetlen szemvillanással biztosított arról, hogy nyugi, minden rendben. Ilyenkor máris mindenki nyugodtabban rágcsálta a rántotthúst és döntötte be az Unicumokat.

Nagyon sokat köszönhet tehát neki a fiatal erdélyi filmes közösség, immár tíz éve jár le (vagy fel) fáradhatatlanul, hogy a szűz kicsi transzilván filmeskéket darabokra szedje, majd újra összeragassza forgatás előtt. Mert azt most már mindenki tudja, hogy mindig forgatás előtt esik minden szét, hogy aztán utolsó pillanatban csodával határos módon összeálljon, és be lehessen kiáltani az első »tessék«-et.

Bocsánat, hogy nem tértem ki egyéb Balogh-életrajzi elemekre, felsorolhattam volna párat a filmjei vagy a többszáz tévérendezése közül, néhányat a díjaiból, vagy azokból az iskolákból, ahol még a Sapientia mellett tanít vagy tanított, de még a magyar tévé főrendezői posztját sem említettem. Persze, fontos dolgok ezek, de számunkra nem ezek a legfontosabbak, hanem az, amit órán kaptunk tőle. Energiát, tudást, jókedvet, és talán ami a legfontosabb: barátságot.

Köszönjük szépen, Zsolt!”

Sárga Csikó Díj 2014

A díjat 2014-ben Muhi András producer vette át, méltatását Felméri Cecília fogalmazta meg. A teljes szöveg alább olvasható.

„Muhi András 1956-ban született, 1980-ban diplomázott az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. A Csepel Acél- és Fémművek jogi előadója, tanácsosa, jogi osztályvezetője volt 1980 és 1993 között, majd a vállalat vezérigazgatója 1993-tól 2000-ig.

2000-ben megalapította az Inforg Stúdiót, ahol producerként és stúdióvezetőként dolgozott. 1999-ben pályázott először a Magyar Mozgókép Közalapítványnál, és 2000-ben már öt kisfilmmel robbant be a 31. Magyar Filmszemlén, ezek közül az Aranymadár és az uristen@menny.hu díjakat nyertek. Az Inforg Stúdió az ezt követő több mint egy évtizedben a magyar kortárs filmes világ egyik vezető résztvevője maradt. Muhi András produceri munkássága széleskörű, az alapítás óta a stúdió körülbelül 20 játékfilmet, 100 rövidfilmet, 80 dokumentumfilmet és 10 animációs filmet készített és vett részt azok készítésében. Közülük sok film gyakori résztvevője és nyertese rangos nemzetközi filmfesztiváloknak minden műfajban és legalább 30 filmmel szerepelt A kategóriás fesztiválon, körülbelül 20 rendezővel. Az egyik legfrissebb siker, hogy Fliegauf Bence Csak a szél című filmje Ezüst Medve díjat nyert a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon. »Az Inforg jól csengő márkanév lett, Muhi producersége pedig védjegy: ami nála készül, arra figyelni kell« – írja róla a Filmvilág. Muhi András az Európai Filmakadémia tagja 2007 óta, többszörös produceri díjas, Balázs Béla-díjas producer.

Az ő produceri munkájának köszönhető a rendszerváltás óta elkészült három erdélyi magyar nagyjátékfilm egyike, a Bahrtalo! is, az ő produceri nevéhez kötődik az elmúlt évek erdélyi filmes díjainak és fesztiválsikereinek a legnagyobb része, és az, hogy több erdélyi film is kijutott A kategóriás fesztiválokra (Karlovy Vary, Locarno, Varsó, Mar del Plata, AFI Fest), sőt, a Bahrtalo!Cinemas Label díjat is nyert. Az erdélyi kortárs film tehát nagyon sokat köszönhet neki, bár András soha nem az anyaországi romantika és az „édes Erdély” jegyében vette a szárnyai alá az erdélyi filmeket.

Muhi András nem csak a finanszírozás megszerzése, a nemzetközi kapcsolatok és a film technikai gyártása szempontjából hozzáértő, hanem művészi szempontból is érzékeny producer, aki a film elkészülésének minden fázisában értékes, helytálló véleményt tud mondani az éppen készülőben levő filmről, és ez igen gyakran nagy segítség a rendezőknek. András a saját szűrőjén keresztül, mindig az értéket keresve, a nemzetközi trendek ismeretében és figyelembevételével választja ki a filmeket, amelyekben részt akar venni, dönt, ad tanácsot, és főként támogatja a rendezőket, akikkel dolgozik, és a hozzáállása mindig nagyvonalú és értékközpontú.

Lakatos Róbert, Bertóti Attila és én sokat köszönhetünk Andrásnak a pályánkon való elindulásért és haladásért, de nem csak mi. Néhány évig a sapientiás diákok is tanulhattak tőle, ugyanis András elvállalt egy produceri tantárgyat a Sapientia EMTE Film-fotó-média szakán.

És hogy András további erdélyi kötelékeiről is szó essen, minden évben ellátogat a marosvásárhelyi AlterNative filmfesztiválra, amely neki és családjának is az egyik kedvenc fesztiválja, de az utóbbi években gyakran megfordul Kolozsváron is különféle rendezvényeken, és ilyenkor soha nem hagyja ki itteni kedvenc ételét, a spenótot a Bulgakovban.

Személy szerint őszintén és örökre hálás maradok Andrásnak, amiért befutott producerként esélyt adott nekem és támogatott akkor, amikor nagyon kezdőként a leginkább szükségem volt arra, hogy esélyt kapjak, és hogy támogassanak.”

Sárga Csikó Díj 2013

A 2013-as díj tulajdonosa Buglya Sándor filmrendező, producer, egyetemi tanár. A laudációt Zágoni Balázs mondta.

A díjátadó ünnepség végén a Juhász Ágota rendezte Nászidő című, 13 perces, 2007-ben készült dokumentumfilmet vetítettük. A film producere Buglya Sándor, aki szervezői kérdésünkre így fogalmazott: „Ez a film rám is hasonlít.”

A laudáció teljes szövege alább olvasható.

„Tavaly adta át először a Filmtett a Sárga Csikó Díjat. Akkor egy producer kapta, idén egy orvosnak adjuk...

Valóban, idei díjazottunk a gimnázium befejezése után orvosi pályára lép – 1970-ben általános orvosként diplomázik, de már egyetemi hallgatóként beszippantja a film.

1965-től független filmesként tevékenykedik, előbb a Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ) főtitkára, később elnöke, majd örökös tiszteletbeli tagja, később pedig az UNESCO Union Internationale du Cinéma Non Professionel elnökségi tagja.

Ezzel párhuzamosan felvételizik a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol operatőri, valamint film- és tévérendezői oklevelet szerzett. 1983-tól kezd tanítani, előbb a budapesti Színház- és Filművészeti Egyetemen és a Klagenfurti Egyetem Média fakultásán. Ezután olyan állomások következnek, mint a Szent István Egyetem, a Pázmány Péter Egyetem, a Dunaversitas. S végül, hajszálpontosan tíz évvel ezelőtt itt Kolozsváron, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen, a Fotó-, film-, média szakon vizuális nyelvet, operatőri, produceri, rendezői és dramaturgiai ismereteket tanít.

Alkotóként, tehát rendezőként és operatőrként több mint 400 rövid-, kísérleti, animációs és oktató-, dokumentum- és játékfilmet, valamint televíziós műsort jegyez. Producerként előbb a Movi, a Duna Televízió, a Fórum Film majd a Dunatáj Alapítványnál több mint 350 film útját egyengeti.

Több tisztségét még nem is említettem, amint az általa írt számos filmművészeti, szakmai tanulmányt sem.

Személyesen tanári és produceri minőségében is alkalmam volt közelről megismerni őt. Szemtanúja voltam annak, ahogy az első években a Sapientia eszköztára egyik napról a másikra mennyit gazdagodott: egy-egy kamerával, vágóval, hangfelszereléssel, különösen azokon a napokon, amikor ő megérkezett Budapestről.

A Román Nemzeti Filmközpontban fültanúja voltam olyan beszélgetéseknek, amelyekben az első sapientiás évfolyamokat dicsérték azok a tanárok, akik államvizsgáztatták őket. Elhangzott, hogy mennyit tudnak, és hogy jó történetekkel, erős operatőri munkával, igazi filmre forgatott alkotásokkal jönnek. Csak arról nem volt szó, hogy mekkora szerepe van mindebben a mai díjazottunknak.

Láttam, hogy mennyi mindent csinál egyszerre. És egy napon őszinte kíváncsisággal és leplezetlen irigységgel kérdeztem tőle, hogy „ezt hogy csinálod? hogyan tudsz egyszerre ennyi mindenre figyelni?” Mire csodálkozva rám nézett és csak annyit mondott: „Én egyszerre mindig csak egy dolgot csinálok.” És a látszólag banális mondatban benne volt az az osztatlan figyelem és szeretet, amivel minden diákjára és minden alkotójára oda tudott figyelni. Számára mindig csak egyvalaki létezett: az, akivel éppen beszélgetett, akinek segített.

A Sárga Csikó Díj 2012-ben és 2013-ban (Vrabie Zsolt munkája)

Számos kitüntetést kapott, s talán ezek közül a legkevésbbé fontos az, hogy Perőcsény díszpolgára lett. De megyőződésem, hogy a perőcsényiek ezt másként gondolják, s lehet, hogy maga a díjazott is másként vélekedik erről. A marosvásárhelyi AlterNative Nemzetközi Rövidfilm-fesztivál díjazottja, az Erdélyi Magyar Filmszövetség tiszteletbeli tagja, a Magyar Filmszemlén produceri díjat kapott, emellett Csokonai és Balázs Béla díjas. A díjak általában statikus, méltóságteljes kis szobrok. A Sárga Csikó egy dinamikus, vidám, fiatalos díj. Olyan mint te magad.

Kedves Bulya Sándor, arra kérlek, hogy vedd át ezt a díjat, szerény köszönetként azért, amit az erdélyi filmért tettél és teszel a mai napig.”

Sárga Csikó Díj 2012

A díjat először Durst György vette át, 2012-ben. A laudációt Zágoni Balázs mondta, a teljes szöveg alább olvasható.

„2012-ben először adja át a Filmtett Egyesület a Sárga Csikó Díjat egy olyan személynek, aki rendkívül sokat tett az erdélyi magyar filmgyártásért. Jövőre lesz száz éves az első erdélyi játékfilm, a Sárga csikó. Érdekes dolgokat veszünk észre, ha megnézzük mi változott száz év alatt.

Akkor fontos volt az erdélyi táj és mindaz, ami a külfüldiekre egzotikumként hatott az erdélyi valóságból. Akkor is szükség volt a külföldi segítségre, és akkor ez Párizsból érkezett. Akkor, a forgatás alatt meghalt egy színésznő – ebből a Kőműves Kelemen-i fordulatból hál’Istennek nem lett hagyomány. A filmet egész Európában vetítették, sőt távol-keleten is forgalmazták.

Mi van ma? Az egzotikum, a jellegzetesen erdélyi ma is nagy téma, bármit is jelentsem ez. És egyre világosabb, hogy az újabb és újabb generációknak ez mást jelent, mint fenyveseket és székely népviseletet. Ha finanszírozásról van szó, ma nem Párizsra tekintgetünk, hanem Budapestre, Bukarestre, esetleg Brüsszelre. A színésznők és színészek általában túl szokták élni a forgatást. A filmet – ha minden jól megy – meg lehet nézni a Duna Tévén. És a Filmtettfeszten. Távol-keleten nem, viszont szerény vigaszként ott szerelik össze a kamerákat, amelyekkel forgatunk.

Noha rengeteg kópia készült a Sárga csikóból, a film mégis elveszett, ma egy rövid töredékét ismerjük csupán. Mit fog megmaradni a mai erdélyi filmekből száz év múlva? Amiket rozoga merevlemezeken, karcolódó DVD-ken őrzünk? Csak Isten tudja.

A száz évvel ezelőtti erdélyi filmnek volt egy megszállott patrónusa. Úgy hívták: Janovics Jenő. Ő üzletet látott akkor a filmben, és népművelést. Most, száz évvel később, lehet, hogy a népművelés tekintetében bizonytalanok vagyunk, de az üzletében nem. Tudjuk, hogy Erdélyben filmet készíteninem üzlet. Ha nem volna mégis néha egy-egy megszállott ember, akinek ez fontos, akkor nem lennénk ma itt, ebben a moziban.

De van legalább egy ilyen megszállott ember. Évtizedek óta utazik Budapestről Erdélybe. Alkotótáborokat és fesztiválokat jár végig. Erdélyi filmesek forgatókönyveit, filmötleteit, szösszeneteit és lila agymenéseit olvassa és hallgatja végig. Aztán megpróbálja lebeszélni őket a filmről. S ha ez nem sikerül, akkor teljesen melléjük, mögéjük áll. Nemcsak az anyagi forrásokat biztosítja, de ha kell, éjjel is dolgozik, stábot szállít a szántóföldre, ételt hord, alkudozik a helyi rendőrrel, lelket önt a stábtagokba, helyreállítja a rendező által eltaposott virágszálakat, csak hogy a film elkészülhessen.

S tette mindezt úgy, hogy közben Budapesten, a Duna Televízióban producerként napi nyolc-tíz órás munkát végzett. Döbbenet volt látni a több száz köszönőlevelet, amik akkor záporoztak, amikor be kellett fejeznie a Duna Műhelyben végzett munkáját.

A Sárga Csikó Díj 2012-ben és 2013-ban (Vrabie Zsolt munkája)

De, ahogy valaki írta, az elmúlt tizenöt évet nem lehet elvenni. Mint ahogy a nagyon megérdemelt Balázs-Béla díjat sem, a Magyar Köztársasági Érdemrendet, a filmkritikusok díját, a Filmszemle-díjakat vagy a két cannes-i Arany Pálmát. Legkevésbbé pedig az öröm és elégedettség érzését sok-sok fiatal erdélyi filmes szívében, hogy filmjük elkészülhetett.

Kedves Durst György producer, kedves Gyuri. Ha van még hely a díjas polcodon, megkérlek, hogy jöjj ki és vedd át a Sárga Csikó Díjat!”