
Mozdítsd meg az állóképet a Filmtettfeszt műhelyeiben!

Kolozsváron és Nagyváradon ismét a gyermekeké és a kíváncsi felnőtteké lesz október első hétvégéjének két délelőttje: a kincses városba visszatér a KLASSZ program, Váradon pedig a KreatíVAN műhelyben lehet animációt készíteni.
Animációkészítés gyerekeknek a KreatíVAN Animációs Műhelyben, Nagyváradon
A KreatíVAN a Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészet szakos diákjaiból megalakult csoport, melynek célja a gyermekek vizuális nevelésének elősegítése. A Filmtettfeszt alatt a gyermekek az egyetem korszerű felszereléseit – fényképezőgépeit, rajzasztalait, animációs programjait – felhasználva készíthetik el a saját rajzfilmjeiket.
A foglalkozásra október 6-án, pénteken 9 és 13 óra között bármikor be lehet kapcsolódni. Helyszín: a PKE Sulyok István utcai új épülete.
Klassz workshop Kolozsváron
A Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum KLASSZ oktatási és ifjúsági programja keretében interaktív filmes – és tavalyi kiadásakor igen népszerű – foglalkozást tart gyerekeknek és felnőtteknek Kolozsváron, a Művész mozi előterében. A játékos műhely során lehetőség nyílik kipróbálni a mozi születése előtti mozgóképes eszközöket – praxinoszkópot, zoetrópot, fenakisztoszkópot –, megismerkedni a 100 éves vetítési technikával, valamint saját animációt készíteni praxinoszkópra vagy 35 mm-es filmszalagra.
A foglalkozásra október 7-én, szombaton 11 és 16 óra között bármikor be lehet kapcsolódni.
Mindkét esemény nyitott minden érdeklődő számára. A belépés ingyenes, a tevékenység magyar nyelven zajlik.