Danse Macabre

Magyar animációs film | 7 perc | 2020 | Felirat: RO

Történet

Egy lepusztult, sivár szobában egy haldokló ember van. Nem öreg, hanem beteg, és gyenge, ami miatt tolószékbe kényszerül. Kivágyik a tehetetlen testből, és egy tükörből kilépő látomásba kapaszkodik/ tartja itt, amiben lelke szabadon és épen tud mozogni, és nem köti / nem zárja be a betegség. Ebbe a mozdulatlanságba érkezik meg a halál, hogy elvigye. Az ember először kiszolgáltatott, magatehetetlen. Teljesen passzív a halállal szemben, mígnem összeszedi magát, és felveszi vele a harcot. Ez a küzdelem a halál közeli állapotban játszódik, ahol megszűnik a tér,a fizikai világ, és a test helyett a lélek harcol. Mivel az ember méltó ellenfélnek bizonyul, a döntés rajta áll: az életet választja, a teste börtönében, folyamatos vágyakozással, vagy társként tekint a halálra, és belemegy a táncba.

A történet az elmúlásnak ezt a három stációját dolgozza fel: kiszolgáltatottság, küzdelem, elfogadás. Mindegyik szakaszt az ember halálhoz való viszonyulása határozza meg. A halál figurája is ennek megfelelően jelenik meg: agresszorként, ellenfélként, illetve társként.

A Danse Macabre a kortárs tánc nyelvén beszéli el a történetet. A koreográfia tükrözi ember és halál kapcsolatát.

Eredeti cím:
Danse Macabre


Rendező: Csánki Zsófia

Operatőr: Chilton Flóra

Hang: Pongor András

Zene: Pongor András

Animátor: Géczi Johanna, Csánki Zsófia

Vetítés a Filmtettfeszten

2021. október 7., csütörtök, 16:00, Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár, Székelyudvarhely
2021. október 8., péntek, 16:00, Cinema Csíki Mozi, Csíkszereda
2021. október 8., péntek, 16:00, Művész Mozi by Cityplex, Sepsiszentgyörgy
2021. október 8., péntek, 17:00, Partiumi Keresztény Egyetem (amfiteátrum), Nagyvárad
2021. október 9., szombat, 14:00, Győzelem / Victoria mozi, Kolozsvár
2021. október 10., vasárnap, 18:00, Nagyszebeni Magyar Kulturális Központ, Nagyszeben